Tenyészértékbecslés

Tenyészértékbecslés az Animal Model segítségével

A történelem azt mutatja, hogy egy-egy tenyészbika képes volt új irányt szabni a holstein-fríz tenyésztésnek. Elevation a ’60-as évek közepén a termelés és a küllem egyensúlyát jelenítette meg. Blackstar termékenyítő anyaga már bejárta az egész világot. Később Durham a show-tenyésztés meghatározó vonalát alapozta meg, minden idők legtöbb EX tehenét adva az Egyesült Államokban. O-Man a fitnesz tulajdonságokat és az ezzel összefüggő hosszú hasznos élettartamot hozta fajtába épp egy olyan időszakban, amikor feltámadt az igény az egészségesebb, produktívabb tehén iránt. Planet lányainak rendkívüli tej- és profittermelő képességével hívta fel magára a figyelmet.

 

A genomika korszakába érve az említett korszakos tenyészbikák, néhány további társukkal kiegészülve egy még nagyobb forradalom alapját képezik. A fajta nemesítésének üteme és a szelekciós lehetőségek körének szélesedése a világ holstein-fríz tenyésztésének jelentős átalakulását hozhatja magával. Az első genomikus ranglistákon már meghatározó szerepet játszottak a WWS-körbe tartozó bikák (pl. Epic, Mogul, Supersire), s ez a hegemónia a mostani genomikus nemzedékre is érvényes!

 

Az észak-amerikai tenyésztés azon dolgozik, hogy a következő nemzedékek elit egyedeit sikerüljön előállítani. A genomvizsgálatok bevezetése óta több mint egymillió állat genomtesztje készült el. Havonta több mint 30.000 holstein-fríz egyedet vizsgálnak. A genomikai előrejelzés alkalmazása hihetetlenül felgyorsítja a genetikai előrehaladást, és jelentősen növeli az esélyét az egészen kivételes képességeket hordozó tenyészállatok megtalálásának.

 

Az információ egyszerre lett manapság több, jobb és gyorsabb, lerövidítve a generációs intervallumot 21 hónapra. Megnőtt a szerepe egyes kiemelkedő tenyészbikáknak és tenyészüszőknek.

 

A WWS és az észak-amerikai tenyésztők közötti együttműködés eredményeként a világ tenyésztői a hatékony (profitábilis) genetika széles választékához férnek hozzá. A tenyészbika-előállító program sikerének egyik kulcsa a tenyésztők széles körével fenntartott folyamatos, kiváló kapcsolat. A cél olyan nagy hatású tenyészbikák előállítása, amelyek a széleskörű igényeket ki tudják szolgálni. A differenciált bikakínálat le tudja fedni az igényeket a termelés, a fitnesz, a küllem területein, de az összetett tartalmú szelekciós indexek (Pl. TPI, Net Merit, stb.) vonatkozásában is, mindezt minél változatosabb pedigré-háttérrel!

 

A genomika tenyésztési hatékonyságát példázza a Seagull-Bay Dairy esete, amely ennek köszönheti SUPERSIRE előállítását Robust és Shauna párosításával. Supersire a termelésben és a fitnesz tulajdonságokban egyaránt kiemelkedik, jó esélye van arra, hogy csatlakozzon a bevezetőben említett legendákhoz.

 

A Stantons-állományban a telep legjobb tehéncsaládjaira fókuszálva állítják elő sikeressé váló bikáikat a mesterséges termékenyítő vállalat számára. A legnagyobb genomikus értékű bikák és üszők kombinációjára alapozza tenyésztési programját az Oakfield Dairy. Kiváló tehéncsaládokból született Supersire-, Mogul-, McCutchen-utódok jelentik a következő időszak tenyésztési alapját a Mystic Valley tehenészetben is.

 

A genomika és más technológiák térhódítása meghatározza a tejtermelő tehenészetek további fejlődését. A sok változás közepette azonban van egy változatlan elem is: mindig voltak, vannak és lesznek szenvedélyes, elkötelezett tenyésztők és ún. bika-analisták, akik együttműködve állítják elő azokat a bikákat, amelyekre a mindenkori világnak szüksége van. A modern technológák, ötvözve a hagyományos tehén-érzékkel, építve a kialakult szakmai-emberi kapcsolatokra, együttesen vezethetnek el olyan tenyészbikák előállításához, amelyek világszerte segítik a tejtermelőket céljaik elérésében, hatékonyan, gazdaságosan termelő tehenek előállításán keresztül.

 

A WWS 45 évvel ezelőtti alapítása óta világosan kivehető úton jár. A legjobb genetikát teszi elérhetővé, kiegészítve ezt a genetika minél teljesebb kihasználását elősegítő szolgáltatásokkal, így biztosítva partnerei elégedettségét a világ közel 80 országában. Az évek során a bikák és az arcok változtak, de az eredeti ígéret és a mögötte rejlő szenvedély és eltökéltség mit sem változott!

 

A WWS végső soron –a két mesterséges termékenyítő vállalat mint tulajdonosai révén- 51 ezer farmer tulajdonában van. Ez meghatározza működési elveit, prioritásait. A munkatársak szakmai tudása párosul a széleskörű, több évtized alatt kiépített kapcsolatrendszerrel szerte a világon. Ezek révén képes olyan tenyészbika-kínálattal és olyan genetikai programmal megjelenni, amely az etalont jelenti ebben az üzletágban.

 

A szűken vett szaporítóanyag-termelésen és –forgalmazáson azonban már jó ideje túllépett a vállalat. A World Wide Mating Service (WMS) párosítási szolgáltatás a tenyésztői döntések nélkülözhetetlen eszköze, míg a Wide Wide Global Training Center gyakorlati képzési programja a telepi menedzsment ismereteket nyújtja, különös tekintettel a szaporodásbiológiai tevékenységre.

 

A manapság fontos (egyre bővülő körű) értékmérő tulajdonságokra vonatkozó tenyészérték-számítás jellemzően az ún. Állatmodell segítségével történik. A munkában független amerikai szervezetek vesznek részt.

 

A tej- és húshasznú fajták esetében rengeteg sajátosságot hordoz a tenyészérték-becslés rendszere, módszere. A hasznosítási irányokon belül, a fajták között is különbségek mutatkoznak. Mivel a Holstein Genetika Kft. partneri körénak meghatározó részét a holstein-frízes gazdaságok teszik ki, a továbbiakban erre a fajtára koncentrálva teszünk megállapításokat.

 

A holstein-fríz fajta leginkább használt átfogó indexe a Total Performance Index (TPI). Ennek a kompozit (összetett) indexnek a képlete időről időre módosul a szakmai tudás bővülésével és a tenyésztői illetve fogyasztói igények, elvárások változásával. Jelenleg a termelési tulajdonságok 46%, az egészségi és fertilitási tulajdonságok 28%, a küllemi tulajdonságok 26% arányban részesednek az index képletében. A TPI és további indexek összetételéről, valamint az amerikai holstein-fríz tenyészbikák részletes eredményeiről az évente három alkalommal megjelenő Sire Summaries kiadványban tájékoztat az amerikai Holstein Szövetség (www.holsteinusa.com)